1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. X. emelet

Miért szükséges
a MUNKAHELYI elsősegély képzés?

A munkahelyi elsősegélynyújtásra kijelölt munkatársakat legalább kétévente az indokolt időtartamú, minimum két órás ismeret megújító oktatásban kell részesíteni.

Villámgyors elsősegély képzés e-learning formában, online vizsgával, már 1 főtől is!

Angol nyelven is tudunk képzéseket tartani!

Életmentés
Életet menteni hihetetlenül jó érzés, és igazából egyszerűbb, mint hinnénk.
Fel tud készülni a legrosszabbra
Akik nem akarnak tétlenül állni, ha munkatársuk rosszul lesz, vagy balesetet szenved.
Audit feltétel
Esetleges audit feltételként teljesítődik a képzett elsősegélynyújtó jelenlétének kiléte.
Hathatós segítség
A képzett személy hathatós segítséget tud nyújtani sérülés/rosszullét esetén.
Elsősegélynyújtó igazolásra van szüksége?
Vegye fel velünk a kapcsolatot. Segítünk!
MUNKAHELYI ELSŐSEGÉLY KÉPZÉSEINKről

Díjak: 140 000 Ft + ÁFA / csoport
Budapesten és Pest megyében

 

Ajánlatunk max 10 főre értendő, nagyobb létszámra és más településeken egyedi árajánlat
Pontosabb ajánlatért kérjük, keressen elérhetőségeinken

 

2 óra elmélet, 2 óra gyakorlat (kötözések, műfogások, defibrillátor használata, újraélesztés Ambu babával) A legfontosabb elméleti ismeretek, a stabil oldalfekvés, baleset-szimulációk és sebek ellátásának gyakoroltatása mellett megtanítjuk a defibrillátor helyes kezelését is.

1993. évi XCIII. Tv. A munkavédelemről szóló 46. § szerint a munkahelyen – a munka szervezésének megfelelően, valamint a jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munkavégzésből és a munkakörnyezetből származó hatások és egészségkárosító kóroki tényezők figyelembevételének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.

3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről.  Minden  munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt és a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani.

TAPASZTALT OKTATÓK
Oktatóink jól felkészültek, barátságosak.
GYORS VÁLASZADÁS
1 órán belüli válaszadás megkeresés esetén. Mindenkit visszahívunk.
NAGY TAPASZTALAT
Több mint 12 éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk.
BÁRHOL VIZSGÁZHAT
Az ország bármely pontján igénybe tudják venni a szolgáltatásokat.
TEMATIKA
  • az elsősegélynyújtás szempontjából lényeges anatómiai és élettani ismeretek,
  •  az elsősegélynyújtásra szoruló állapot felismerése,
  • a sebellátás (sebfedés és kötözés),
  • az elsősegélynyújtás célját szolgáló gyógyszerek, anyagok és eszközök szakszerű használata,
  • a vérzéscsillapítás,
  • a sérülések formái,
  • csontok, ízületek sérülései
  • a sérült testrész rögzítése,
  • a beteg sérült fektetésével, szállításával kapcsolatos szabályok,
  • idegen testek eltávolítása,
  • a sokk elleni eljárások,
  • az élet és halál jelei,
  • az újjáélesztési eljárások,
  • a munkahely szerinti speciális elsősegélynyújtás (pl. áramkörből való ) mentés,
  • mérgezések

Csoportos képzések 120.000 Ft+ÁFA-tól

Teljes körű oktatás

Képzésünk alatt teljes körűen elsajátíthatja a készségeket, melyekre szüksége lehet egy munkahelyi baleset  során. Gyakorlati alapokra helyezzük a hangsúlyt, de az elméleti tudást is átadjuk.

Jegyzetek

A munkahelyi elsősegély-oktatáshoz jegyzeteket is adunk; a résztvevők interaktív szimulációkkal és lélegeztető babás (Ambu) gyakorlatokkal mélyíthetik el ismereteiket.

Könnyen elsajátítható

Könnyen elsajátítható, praktikus és életmentő ismereteket oktatunk munkahelyi elsősegély-nyújtó tanfolyamunkon, hogy ha baj van, hozzáértők segíthessenek egymásnak.

Elsősegély nyújtó igazolásra van szüksége?
Vegye fel velünk a kapcsolatot. Segítünk!
E-learning, helyszíni képzés,
egyéb fontos információk
  • A munkahelyi elsősegély képzés már interneten keresztül is elérhető, E-learning formában.
  • Villámgyors elsősegély képzés e-learning formában, online vizsgával. A leggyorsabb és legegyszerűbb módja az elsősegély igazolás megszerzésének!
  • Hogyan működik?
    Online hozzáférést biztosítunk a teljes prezentációs tananyaghoz. (E-learning esetén a helyszíni gyakorlástól eltekintünk.)
  • Ennél nincs egyszerűbb!
  • Bárhonnan elvégezhető!
  • 1-2-3 fő esetén a legjobb megoldás
  • Nem kell hozzá más, csak internet!
  • Igény esetén helyben, az Ön munkahelyén tartjuk a tanfolyamot.
  • Szakoktatóink kimennek a helyszínre, és cége telephelyén tartják meg az képzést, az ország bármely pontján. Ilyenkor 5-15 fős csoportokban tartjuk tanfolyamainkat, a cég időbeosztásához igazodva.
  • Emellett, ha az jobban megfelel, akár kérheti a képzést cégünk budapesti tantermébe, ami a 18. kerületben található.
  • A magas színvonalú és hangulatos oktatást még aznap követi az írásbeli teszt, így néhány óra leforgása alatt nem csak hogy elvégezheti a képzést, de kézbe is kaphatja igazolását !

 

A helyszíni képzés folyamata:

  • Elméleti felkészítés a szakvizsga előre egyeztetett helyszínén. (akár a cég telephelyén, akár a MEBIZ budapesti tantermében).
  • A sikeres képzés után, már a képzés napján kiadásra kerülnek a munkahelyi elsősegély nyújtó igazolások, melyek a kiállításuktól számítva 2 évig érvényesek.

Helyszínek:

Budapesten a 18. kerületi MEBIZ oktatótermében, vagy az Ön cégének telephelyén.

  • Az elsősegélynyújtás legmodernebb és legeredményesebb praktikái szerint állítjuk össze az oktatási tematikát és az előre egyeztetett helyszínen megtartjuk az oktatást.
  • A képzés  2 évig érvényes, így az 2 évnél régebben vizsgázott személy akkor minősül képzettnek, ha 2  évente részt vett ismeretmegújító oktatáson, továbbképzésen. Ez azért szükséges, hogy a már megszerzett tudását felfrissítse és kiegészítse az előírásokban történt változásokkal.
  • Több évtizedes tapasztalattal rendelkező oktatóink rendszeres továbbképzéseken vesznek részt, így naprakész tudásukkal garantálják az oktatás minőségét és hatékonyságát.
  • Rugalmas időbeosztás, villámgyors, hatékony oktatás. Válassza a legmegfelelőbb időpontot, mi alkalmazkodunk!
  • Célunk, hogy a képzés sikeres elvégzése minél hatékonyabb és egyszerűbb legyen.
  • Stresszmentes tanulás, fontos és hasznos információk.
  • Életmentő tudás a biztonságos munkavégzéshez.
  • Megújítjuk lejárt igazolását.
  • Profi, tapasztalt szakoktatóinkkal a képzés, a dokumentáció és az igazolás kiállítása 1 nap alatt megvan.

Ár:

  • Az ár tartalmazza a naprakész tananyagot, a felkészítő oktatást és az igazolás díját is. Nálunk nincsenek rejtett költségek.
  • Magánszemélyként, vagy egyéni vállalkozásként ÁFA nélkül is részesülhet a képzésben.
    Kérjen egyedi árajánlatot és időpontot elsősegély tanfolyamainkra!
GYIK

Sikeres helyszíni vizsga után már a vizsga napján kézben tarthatja a igazolását. E-learning esetén postázzuk az igazolást , így ez 2-3 munkanap.

Természetesen, kötözések, műfogások, defibrillátor használatának bemutatása, illetve gyakorlás az Ambu babán.

Igény esetén természetesen ingyenes tanfolyami jegyzetet biztosítunk, amelyet később is felhasználhat.

Élőszavas-helyszíni oktatás keretében és igény esetén távoktatás (e-learning) formájában is.

Szóbeli pótvizsga lehetőséget biztosítunk még aznap, de erre még nem volt példa a hatékony és precíz felkészítésnek köszönhetően.

Az ajánlatkérő űrlapot kell kitölteni, vagy E-mailban várjuk a jelentkezést.

Elsősegélynyújtó igazolásra van szüksége?
Vegye fel velünk a kapcsolatot. Segítünk!
JELENTKEZÉS MUNKAHELYI ELSŐSEGÉLY KÉPZÉSRe!

Üzenetküldés
Ajánlatkérés
close slider

JELENTKEZÉS KÉPZÉSRE, SZAKVIZSGÁRA

Válasszon tanfolyamot :